Hatodik nap
Reggel szokás szerint mire én kidugtam a „kis” orromat a kabinból, Laci-bá már sétálgatott a parton. Ismét kávé, croassaint program, majd irány a város. Sajnos a pecaboltom zárva volt, így a tegnap előtti elúszott rapalát nem tudtam pótolni. El is felejtettem mesélni, hogy volt egy nagy kapásunk még Monopoli előtt. Cirka fél percig tartott, majd megfeszült a damil és elszakadt…a hal nyert. Szóval pecabolt kilőve, irány a markato. Bevásároltam rendesen. A hosszú útra vettem 6 kiló tésztát. 
Ugyebár azért itt mert jóval olcsóbb. Még egy kávét meg sört benyomtunk a kávézóban, és elindultunk. Szél nuku, de ismét előkerült a rövidnacim, ha csak pár órára is. 
Mindennapi kenyereink....
Indulás után két órával megindult az orsó. Meglepően erősen húzott a hal, de most már mi nyertünk. Igencsak meglepődtem amikor a várt öt kilós ton helyett (cirka az szokott így húzni), egy alig kilónál nagyobb általunk aranyhalnak becézett dolfin fish-t fogtunk. Ez gyönyörű sárga, kicsikét durbincs fejű hal. Kívántunk hármat; halvacsi, halvacsi. halvacsi, majd fejbe kólintottuk. Képeket majd teszek fel róla. Dél körül elhagytuk leuca városát, és ezzel hivatalosan is megérkeztünk a Jón Tengerre. No itt szokott lenni sűrű ton kapás, amiből sajnos nem volt részünk aznap. Ebédre ettünk egy remek olasz tortellinit, füstölt sajttal. Délután láttunk egy két víztölcsért, majd erről is teszek fel képet. Ezek végülis mini tornádók. Ebban az időszakban gyakori ebben a térségben. Amíg távol van addíg jó. Este végre feltámadt a szél. Ismét éppen, hogy jó irányból, így negyed széllel jó haladtunk. 
Így kezdődik a minitornádó, vagy víztölcsér
Természetesen megint jött a reffelés majd a közepes fok. Nagyon jó szolgálatot tesz nekünk ez a kis vitorla. És természetesen, ismétkörbe villámlott mindenfele, majd jött egy kis eső, de szerencsére hamar alábbhagyott. Hallottam, hogy Laci-bá szedi be a vitorlákat olyan 11 körül, ezért kimentem segíteni, majd visszafeküdtem. Éjfélkor csörög az óra…juhúú…kezdődik a szolgálat. Éppen a laptopomat próbáltam megverni sakkban (ami sikerült is, ugyan a ctrl+z-t gyakran használtam (ez az egy lépés vissza)), amikor a semmiből egyszer csak felvillant egy irtózatosan erős reflektor. Az olasz vámosok. Éjjel nappal járják a környéket, bevándorlók, illetve csempészek után kutatva. A legjobb az egészben, hogy szürke hajójuk van, este nem világítják ki magukat, és halk a motorjuk, szóval tényleg olyan, hogy ha nem tudok kik ezek, már bocsánat a kifejezésért összesz..od magad. Szóval a procedúrát már ismerve a naci tiszta maradt, de attól még félelmetes a szitu. Egy 100 tonnás sötét hajóról elvakítanak egy reflektorral, hullámzik, billeg minden, néha meglátsz egy-egy árny alakot a vámos hajón, és elő-elő villan, a hajó orrában lévő hatalmas gépágyú…..Erős diesel szeg, és füst van. Majd kezdődik az ordibálás…minek találta fel Isten a VHF rádiót azt nem tudom…Bona sera!, illedelmesen válaszoltam, hogy Bona sera!, és hót nyugodtan elkezdtem betekerni a pecát….ők nem értették mit csinálok, lehet, hogy a drogot dobom éppen a vízbe gondolták, ezért erélyesen közelebb jöttek, és ordibáltak, hogy master halihó, de én csak tekertem be a készséget, majd kifinomult olaszsággal csak annyit mondtam pesce, ami halat jelent. No ez itten szent és sérthetetlen, mert a legmorcosabb vámos ezredes ükannya is pecázik, szóval szépen megvárták még betekerem. Utána ismét jött a két motor hangja melletti üvöltés. Kérdezték tudok-e olaszul…erre következetesen válaszoltam, hogy no capisco….így előbányáztak valakit a hajóról, aki egy két olasz szót próbált angol kiejtéssel előadni. Szerencsére tudtam miket kérdeznek. Honnan, hova, hányan, miért. De amin igazán meglepődtem, az a következő kérdés volt: have tender?...mondom mi van…ez új...ez a: van bocid? kérdés. Lényeg, hogy át akartak jönni, lenyúlni a drog készletemet (ami nincs), illetve jól fizető kis libiai menekültjeimet is készséggel partra szállították volna, megfosztva engem a haszontól, meg a hajómtól. De mivel, hogy még ezt a bizniszt nem indítottam be, így ez a veszély sem fenyegetett. Szóval át akartak jönni, de lusták voltak lerakni a saját bocijukat, ezért az enyémet akarták elkérni, ami sajnos szerencsére precízen össze van csukva, és le van kötve a deckre, így ezt az igényüket vissza kellett utasítanom. Ahhoz még mindig lusták voltak, hogy vízre dobják a bocijukat, de jött a horgász módszer. Ez a kedvencem. Méteres hullámokban billegve elindultak felém hátulról. A hajó orra, és az ágyú csöve tökéletesen nekem szegezve, majd a nagy fényből kinyúlik egy horgász merítőháló (az ezredes ükannyáé ugyebár) , egy 3 méteres rúd végén. No ebbe kell bedobni billegés közben, a pótolhatatlan, vagy legalább is körülményesen pótolható, hajó papírokat illetve útleveleket. 10 perc böngészés után, szerintem feladták a magyar, angol német nyelven íródott hajólevél, illetve biztosítás elolvasását. Azért adták fel, mert ezeket az én közreműködésemmel, is kb. húsz perc regisztrálni a hajót, úgy, hogy ugyebár én tudom mit keresnek, és azt is tudom mi van oda írva. No hajó papírokat visszahalászva ágyúcsővel szemezve, ordítottam nekik egy arrivedercit. Lámpát leoltották, és eltűntek a sötétben. Laci-bá ebből annyit realizált, hogy levettem a motor fordulatát, de reggel tüzetesen elmeséltem neki a történteket.
Az aranyhal, sajnos kifogás után kifakul
Hetedik nap
Napfelkeltekor én voltam szolgálatban. Reggel pontosan nyolckor reccsen az orsó. Sajnos éreztem, hogy nem életem hala lesz….node ne legyünk telhetetlenek. Laci-bával a karibig ennénk asszem egy 20 kilós tont, úgyhogy ez a két és fél kilós példány pont a jelenlegi legénységre van méretezve. Most már van aranyhalunk tonunk, úgyhogy abba is hagytuk a pecázást. Ha elfogy, vagy kifogyóban lesz, akkor újra bedobjuk a készségeket.
Kicsit megtépázva
Sztárfotó
