Negyedik nap
Sajnos a napsütés nem tartott sokáig, de esni szerencsénkre már nem esett aznap csak felhős volt. A tervünk Monopoli városkája lett volna, de a kikötő előtt jött egy kellemes szél, és jó irányból, így úgy döntöttünk, hogy tovább vitorlázunk. Nagyon jól haladtunk, teljes taklival. Ma én kezdtem a szolgálatot, és Brindisig le is jutottunk, ahol a szél alább hagyott, ellenben a hullámok megnőttek, így nagy billegés és csapkodás következett. Ráadásul körbe elkezdett villámlani, így gyorsan beiszkoltunk. A gyorsan itt azt jelentette, hogy a hullámtörő után még 5 km-t motoroztunk befele még elértük a várost. Ez ugyebár Révfülöp Lelle távolság. No de, hogy ne legyen olyan könnyű bejutni, a hullámtörőtől már csak 50 méterre lehettünk, amikor feltűnt, hogy a város felénk úszik a másik oldalon. No ez egy nagy olajszállító hajó volt. Gyorsan megfordultam, és a hullámokkal szembe nagy gázzal iszkoltunk el a bejárat elöl. Miután a billegésben a kedvenc Ozujskós sörös korsóm összetörött újból nekifutottunk. Most sikerült bejutnunk, de nem értem miért hajnali egykor indul el minden nagy hajó. Miután manőverezgetve kikerültük a nagy ladikokat, a jól megszokott helyem fele siettünk. Ez az az 50 méteres rész a parton ahol ingyen lehet állni. Gyors kikötés után elindultam sétálni egyet. Ettem egy szelet pizzát, majd lefeküdtem aludni.
Ötödik nap
Brindisiben reggel a szokásos programomat ismét elkövettem, vagyis a halászok által kedvelt kis kávézóban egy euróért ittam egy remek kapucsínót, valamint hatvan centért ettem egy meleg vaníliás croassant. Csak azért írom le az árakat, hogy felhívjam a figyelmet kis országunk drágaságára. A boltban olcsóbb az élelmiszer. A pizza a kávé és a croassain szent és sérthetetlenül olcsó. A lakásbérlés sem sokkal drágább. Ja és a fizetések….ezt mindenki sejtheti…jóval magasabbak.
Szóval visszamentem a hajóhoz, majd Laci-bával együtt elindultunk a központba. Internetet akartam venni illetve Laci-bának megadta magát a telefonja a sós párának, ezért ő azt keresett. Internet lett, mint a mellékelt ábra is mutatja, de telefont sajnos nem tudtunk venni. Bevásárlás után elindultunk Otrantó felé. Nem hittem el….sütött a nap, de nem is akárhogy, gyengéden fújt a szellő, és végre, egy hónap után felkaphattam a rövidnacimat. Délutánra erősödött a szél, így inkább visszavedlettem, de óriási feeling volt. A peca végig be volt dobva, de sajnos nem akadt horogra semmi, pedig itt hallal szoktuk fizetni Andreának a kikötőt. Mindenfele pecáztak kis motorosokból az emberek. Ez még nem is olyan nagy probléma, de amikor gondolnak egyet és elindulnak, akkor az őrületbe tudnak kergetni. A peca készségünk úgy fest, hogy van két botunk, szép multiplikátoros orsókkal, melyeken 300 illetve 500 méter 70-es damil van, a végükön finn gyártmányú rapala mű csalikkal. No ezeket 70-100 méter távolságra engedjük ki, és húzzuk magunk után, és az öngyilkos hajlamú hal erre néha napján rácsap. No ekkor csörög-zörög-sikít az orsó, mi meg megpróbáljuk behúzni a halat. Szóval, ha a motoros 100 méteren belül húz el mögöttünk, akkor bizony buktuk a készséget, ami olyan 50 euró. Tavaly egy kit-ost sikerült így kifogni. Szerencsénkre, illetve a bot állandó lengetésének köszönhetően megúsztuk a napot, de a halak is. Este hat körül beértünk, majd bejártuk a várost.
