Elindultunk. Az utóbbi pár hét rohangálása, szerelgetése egy hosszú napnak hat, pedig azt hittem sosem ér véget. Pláne akkor, amikor a tervezett indulás napján elromlott az alternátor, a horgonycsörlő, a műholdas vészjelző még nem volt regisztrálva, és 120 mérfüldre voltam az indulás helyszínétől.
De elindultunk. A karib tengerről a Európa irányába. Az ideútról, még csak-csak tudtam érdeklődni több átkelőtől is, de sajnos a visszaútra már kevesen vállalkoznak, így gyakorlati tanácsok hiányában voltunk kénytelenek nekivágni az Észak Atlanti Óceánnak. Hátszélről nem is álmodom, jó ha irányba tudunk haladni. A szélcsend, és a peremig dőlés között nem igazán számíthatunk átmenetre.
Idefele jövet, lehet, hogy a mediterrán ősz megedzett minket, de az átkelés inkább lelki, mintsem fizikai fáradalmakkal járt. Négyen jöttünk. Lacibá aki Horvátországtól velem tartott, Kálmán barátom, aki lelkes utazó, valamint barátnőm Nóra képviselte a szebbik nemet az út során. Miután az újonnan érkezettek kigyógyultak némi dedalon kúra után a sealegjükből, egész meghitt kis légkör kerekedett. Mindenki berendezkedett az éjszakai szolgálatra, a napi tehendőkre, ami könyvolvasásban merült ki, és kellemes ritmus alakult ki a hajón. Naponta kétszer ettünk. Egy kiadós reggeli, és egy estebéd tette ki a „félpanziós” ellátást. Közben nassoltunk...vittünk gyümölcsöt csokit rágcsát bőven. A kikötés szinte csalódásként ért 19 nap után.
Természetesen senki sem bánta, hogy zuhanyozhatott kedvére, és az étteremben ízlésesen felszolgálták az ételt, és nem mozgott a talaj a lába alatt. Miután Lacibá, és Kálmán párja megérkezett, elindultunk felfedezni az Új Világot.
A visszautat talán ott kezdeném amikor az utolsó csapat hazament, Április elsején. Ekkorra már meg volt a listám, hogy miket szeretnék újítani a hajón. Egy AIS-vevős rádiót már régebben megvettem, ami arra szolgál, hogy láthatóvá teszi a körülöttem lévő hajókat egy képernyőn. Pontos sebsességükkel, és irányukkal. Ehhez az is kell, hogy az ő rádiójuk is be legyen kapcsolva, de ez az óceánon természetes. Előre megrendeltem a sprayhood állványzatát, valamint, egy orrvédőt egy esztergályosnál. Továbbá vettem egy PLB-t ami hasonlóan az EPIRB bólyához, jelzi, hogyha bajban vagyok, és műholdon keresztül elküldi a koordinátákat a legközelebbi parti őrségnek. A különbség csak az, hogy ez kicsi, és a hevederhez rögzítve állandóan az embernél lehet, ha esetleg beesik. A következő újítás, egy távirányító az automata kormányhoz. Vettem továbbá egy világvevős rádiót, aminek a segítségével időjárás térképeket, illetve navtex üzenetek tudok letölteni a világ bármelyik részén. Továbbá vettem még 10 db 20 literes kannát, üzemanyagnak.
Több helyen is ki tudtam volna venni a hajót, de a legolcsóbb a legdélebbi ponton volt ahol jártam Carriacou szigetén. Miután mindent be-illetve felszerelgettem, elindultam délnek. Beszéltem a kikötővel, és azt mondták, hogy 5.-én tudnak kiemelni, és utána bezár minden 5 napra. Mindez 3.-án volt. Fel is szedtem a horgonyt, még aznap, este 11 kor dobtam le Rodney Bay előtt. Reggel beálltam tankolni. Pontosan 500 liter dieselt sikerült belecsepegtetnem a kannákba és a tartályba, majd mivelsokan vártak üzemanyagra el kellett állnom. A marinába bekötöttem egy szabad helyre. Szóltam a staffnak akit már jól ismertem, hogy fél órát maradnék, csak veszek egy pár dolgot. Az eddigi sok ajándéksör megtette a hatását, így csak legyintett, hogy nyugodtan. Beugrottam a hajós boltba, vettem festéket ecsetet csiszológépet, majd vissza a hajóra és irány tovább dél. Egész nap, és egész éjjel vitorláztam délnek, és reggel horgonyt vetettem a sólya előtt. Nem is kellett sokat várnom, már tessékeltek is be. Először orral álltam be, tudván, hogy sekély a víz, és hogy a kormányom hátul 2 méter mélyen van. Ők erre tiltakoztak, hogy háttal....na mondom jó...megfordítottuk a hajót, majd jött a következő gond....ki kell szedni a hátsó merevítőket, mert kicsi a travellerjük....rendben...2 éve nem volt kiszedve, de sebaj....sok kötőszó, és fél óra kűzködés után sikerült szétkapnom. Emberem rákérdezett, hogy bejlentkeztem-e mondom persze....de nem voltam bejelentkezve, és ha elindultam volna elintézni, tuti bezár a kikötő, szóval blöfföltem...szerencsére nem kérték a papírokat....Most jött az igazi galiba...a hajó nem fért be a sólyába. Úgy ráhúzták a kormányt a fenékre, hogy cirka 10 fokban állt. Gyorsan visszatessékeltem őket.Ahogy sejtettem, még szerencse, hogy a víz alól követtem az eseményeket, így időben leállítottam. Embereim néznek...most mi legyen....kértem egy lapátot, és 2 órán keresztül lapátoltam a víz alatt, míg ők jeenlétükkel támogattak...végülis én fizetek.... Tehát 2 óra ásás után sikerült koccra ( koccant a kormány ) beállni a sólyába. Ekkor szakképzet(len) embereim elkezdték a tengelynél emelni a hajót. Hohohó...mondom stop....vissza...beúsztam a hajó alá, helyre tettem a hevedert, most már emelhették. Innen már meglepően szakszerűen történtek az események.
Még aznap nekiálltam lecsiszolni a hajó fenekét. A helyiek nem értették hova ez a nagy siettség, de én jobban szeretek előbb túllenni rajta. Közben jöttek bámészkodni a kikötő állandó lakói, mint a tyukok, kakasok, illetve kecskék. Egyik reggel arra ébredtem, hogy valaki mászkál a fedélzeten, kimentem, és látom, hogy egy tyúk kóborol a decken. Négy méter magsan! Hogy került ide. A helyiek azt mondták, hogy a hajó orránál lévő pálmafán másznak fel. Egyébként imádom az algagátló csiszolását. Ugyebár ez méreg..amelyet ilyen közelről por formályában kikerülni lehetetlen. Lényeg, hogy egy hét után is kéket szoktam köhögni tőle. Egész éjjel nem aludtam, ástam, csiszoltam...szóval este amikor ledöltem nem kellett altatni. Másnap kezdődhetett a festés. 1 réteg alapozó volt a napi cél, melyet gyorsan teljesítettem is. Fürdés a tengerben, majd a sólya melletti csapnál sótalanításből állt a tisztálkodás erre fele. A WC szintén a tengerben volt. Egy kanadai fazon is hasonló tempóban szépítgette hajóját, így kölcsönösen meghívtuk egymást egy sörre...majd még egyre, majd....szóval egész jól összebarátkoztunk, és jó szokásunkat fentartottuk az 5 nap alatt. E közben sikerült a hajót is lefesteni háromszor. Esténként, hol a francia barátja által üzemeltetett pizzeriában, hol a helyi krimóban sikerült vacsoráznunk, és napi folyadék veszteséget pótolnunk. Az öböl gyönyörű. Cirka 3 kilométer hosszú homokos part az egész, kis kocsmákkal boltokkal megbolondítva. Igazából más nagyon nincs....lakóházat keveset látni, ellenben az öbölben olyan 200 hajó horgonyzik, és nagy részük állandóra. A helyi esztergályos műhely is egy lakóhalyón volt berendezve. Előre megnéztem az árapály táblázatot, így korán reggel letámadtam a helyi erőket, hogy minél gyorsabban vízre kerülhessek. Mellesleg ez volt az indulás kitűzött időpontja Martiniqueről április 10.. Szóval reggel kezdődhetett az ásás. Fél óra munkát adtak nekem az áramlatok, és már úszott is az Ibex. Kifizettem a harmadát annak amit Martiniquen kértek volna, majd irány ismét a francia sziget. Ismét éjjel nappal vitorláztam, ezúttal északnak. A kikötő irodájában volt egy hirdetés, egy szélgenerátorról, nagyon jó árban. Fel is vettem a kapcsolatot a fazonnal, aki éppen Saint Vincent melett horgonyzott. Tehát tettem egy kis kitérőt, felvettem a szélgenerátort, és meg sem álltam Martiniqueig.
A tervem az volt, hogy felszerelem a szélgenerátort, veszek anyagot a sprayhoodhoz, és elindulok....igen ám, de ember tervez.....még az esti hajózásnál kiderült, hogy elromlott a motor áramfejlesztője, az alternátor...e nélkül nem lehet elindulni. Valamint amikor megérkeztem Martiniquere vettem észre, hogy a horgonycsörlő is elromlott...Még aznap szétkaptam a motort, és a horgonycsörlőt, és szaladgáltam alkatrészekért. Az alternátort egy szerelőnél hagytam, aki másnap értesített, hogy 2 hét még alkatrészt kap hozzá. Mondom az nem lehet, így vettem egy újat. A horgonycsörlőt első nap megcsináltam, a szélgenerátort második nap, az alternátorral. Ja igen, és a PLB-t sem sikerült regisztrálni, így visszavittem a boltba, ahol hosszas alkudozás után adtak egy másik típust, amit szerencsére még aznap sikerült aktivizálni. Következő nap péntek 13.-a, ezen a napon mégsem indulunk el, így ezt a napot terveztem bevásárlásra. 15 tábla csoki, 10 kiló gyümölcs, 6 kiló hús...stb, valamint a mosást is ezen a napon oldottam meg.
14.- reggel. Az indulás napja. Még a fedélzet nem volt felkészítve az indulásra. Hevedereket kihúztam, a foknak lekötéseket csináltam, a bocit szétszedtem, és elraktam, mentőcsomagot összeállítottam, és végül 11-kor célba vettem a benzinkutat. Csurig töltöttem a tankot, majd a víztartályokat is, egy utolsó hajómosást is eszközöltem, illetve két palack gázt is vettem még, majd elindultunk.
Ja a többiek....hát az az igazság, hogy nincsenek többiek. Már az idefele átkelésnél kezdett foglalkoztatni a gondoltat, hogy egyszer egyedül is meg kellene csinálni ezt a túrát....de akkor jött a hamár....hamár egyedül akkor a visszautat...azt kevesebben tették meg. Addig-addig forgolódott ez a fejembe, mégnem januárra eldöntöttem, hogy egyedül megyek. Volt egy pár jelentkező a teljes útra, valamint etapokra is, de úgy döntöttem, hogy nekem megéri az anyagi és erkölcsi áldozatot ez a túra, így lemondtam a társakat, és elkezdtem gondolkozni, hogy mik kellnek az szóló átkeléshez. No ekkor fogantak meg azok a dolgok mint AIS vevő, auto pilot távi, PLB. Az alapvitorlázat a cockiptból kezelhető, de a fock, illetve a viharfock nem. Ezeknek bekötöttem egy lehúzót, melynek segítségével a cockiptból le tudom húzni őket, és nem kell előre mennem, és letépnem a csattogó vitorlát. Így már csak lekötni kell elöl, ami nem olyan veszélyes. Nagyobb drukk volt bennem elindulásnál mint idefele, de mégis sokkal kevésbé aggódtam, ugyanis így nem kell másokra figyelnem mások miatt aggódnom. Idefele, ugyan mindenki tudta a dolgát, de mégsem tudtam aludni. Folyamatosan ki-ki néztem, hogy az épp aktuális őr meg van-e még. Aludni most sem fogok nagy valószínüség szerint, de szeméyekért magamon kívül, nem tartozom felelőséggel. És, hogy miért használtam eddig többesszámot. Csak azért mert Bence barátomon kívül senki sem tudja, hogy egyedül vagyok. Azt mondtam, hogy harmad magammal vágok neki ismét az Óceánnak. Azóta is minden műholdas smsmben többesszámban írok. Nem szeretném, hogy a kelleténél jobban aggódjanak az otthoniak.
A cél az Azori szigetek. Azért pár infót sikerült megtudnom vitorlázóktól akikkel a karibon találkoztam. Az általános útvonal a következő: Virgin szigetek- Bermuda 800 mérföld, Bermuda- Horta 1700 mérföld, Horta-Gibraltár-950 mérföld. Nos...engem Bermuda nem igazán érdekelt, ezért úgy döntöttem, hogy egyből Azorira megyek, ami így Martiniqueről olyan 2300-2400 mérföld. Onnan Portugália 850, majd szépen lehajózok Gibraltár felé. Az első etap az igazi kihívás, ugyanis itt nincsen állandó szélirány, főleg nem áprilisban. A könyvek, illetve térképek mind május második felében ajánlják az átkelést, mert előtte még kiszámíthatatlan az idő. Sajnos nekem viszont júniusra a földközi medencében kell lennem. A második etapnál már elvileg állandó, és jó irányú szelem lesz, illetve arra az 5-6 napos etapra jobban fel lehet készülni. Ismét az irodalom szerint északnak kell tartani, Bermuda fölé, de beszéltem egy floridai párral akik már kétszer átkeltek, és ők ajánlották, hogy maradjak a passzátban amég lehet, negyedszéllel amilyen élesen csak tudok, kelet északkeletnek, a „nagy körön” próbáljak eljutni az Azori szigetekig. Ez több szempontból is tetszett. Egyrészt a passzát szelet egész jól kiismertem, már. Tudom melyeik squall veszélyes, és melyik nyugis, milyenek a hullámok, mekkora pöffök jöhetnek. A másik pedig az, hogy nem szeretek fázni. Amég a passzát szél símogat, még ha szemből is, az minimum 24 fokos, még följebb akár 10-fokra is lehülhet a levegő, ami vízen, szélben, igen dermesztő tud lenni. Így megfogadtam a tanácsukat.
Szóval elindultam....motorral szelem a habokat kifele az öbölből, ahova nem rég óriási várakozással befutottam, gyönyörködve a fehérhomokos partban, a víz fölé benyúló pálmafákban, a zöldes-kékben játszó vízben, és a korallzátonyok kontrasztjában. De most kifele megyek...itthagyom ezt a most már jól ismert öblöt. Ez volt a bázisom, az elmúlt 4 hónapban. Megpillantom az apartmant, ahol két hetet töltöttem, még kiadtam a hajót, a kis kocsmát ahova töbször beültem, Bob Marleyt hallgatva Hemingway italát, Daykiryt kortyolgatva, bámulni a karib tengert. Hiányozni fog. Délnek veszem az irányt, a Saint Luciát Martiniquetől elválasztó szorost megcélozva. Itt még igen sekély a víz, látni a korallok változatos formáját, a homok, és a fű hullámzó sávját. Lemegyek egy teát készíteni. Sajnos a mai napra nem igazán írtak szelet, de természetesen ez a hullámokat nem zárja ki. Az óceán állandóan hullámzik, és általában mint egy lavór. Ha Afrikánál vihar volt, azt Amerikánál is érzik. És szél mindig van valahol, így amikor ezek a hullámok összeérnek, kialakul egy olyan hullámzás ami se nem ritmusos, se nem kellemes, és szélcsendben kivédhetetlen. Ha van egy kis fuvallat, akkor a vitorla nem engendi átbilleni a hajót a szél irányába, ezzel küszübölve ki a bakkecske szerű mozdulatokat. Így a takarást kihasználva még utoljára nyugodtan főzök egy teát gondoltam...de egyszer csak óriási kattogás krerregés, a motor fordulata leesik, rohanok ki, tudom mi történt. Erre fele nagyon sok rákcsapdát helyeznek ki a halászok, és jelölésként csak megzöldült palackokat használnak, amiket nagyon nehéz észrevenni. Teafőzés közben percenként kinézegettem, de egyet elnéztem, és pillanatok alatt feltekerte a propeller. Négy hónap alatt egyszer sem történt itt velem ilyen, természetes, hogy most kell, amikor egyedül vagyok, irányban Európa felé. Gyorsan horgonyt dobtam, felvettem a búvárszemüveget, kezembe vettem az egyik élesebb konyhakést (köszönöm Dezsőnek,hogy elhozta az élezőjét a nyáron) és bevágódtam a vízbe. Azzal a levegővel odaúsztam a propellerhez, és levágtam a kötél darabjait a tengelyről. Szerencsére nem húzta be a tömítés alá a cafatokat a propeller. Ez annak is köszönhető, hogy a kötél nagy részét miszlikbe szaggatta első csapásra, az általam Carruacoun jó élesre csiszolt propeller. Horgony fel, indulás tovább. Remek kezdet gondoltam magamban.
Teázgatva nézegetem a többi palackot, nehogy még egyet elkapjak, majd végre jött az átjáró, és elindult a tánc. Sajnos még egy lepkefingot sem sikerült befognom aznap. Végig motoroztam a délutánt, és az éjszakát Azori fele, szembe áramlással. A kedvem viszont határozottan jó, ugyanis úton vagyok....felszerlve, étellel, itallal bőven, és az óceán csak rám vár. Este köszönhetően az AIS vevőnek nyugodtan lehetek lent. Az telefon másfél óránként ébreszt, ennek elégnek kell lennie. A hajókat 30 mérföldről látom, így cirka 2 órám van kikerülni őket. Ekkor kinézek, AIS vevő, GPS, majd kikukucskálok, körbevizslatom az éggel most már egybefüggő horizontot, majd ismét másfél órás éber álmomba zuhanok. A következő 20-25 napban ez vár rám.
Második nap reggel, még ugyanúgy motorozok, de Martinique eltűnik, én pedig eltűnődöm a végtelen óceánon, hogy milyen messze van még Európa, milyen messze vannak a barátok a család, és a következő kontaktus élő, hús-vér emberrel. Amég van friss husom, kihasználom, és rittyentek egy első osztályú cigánypecsenyét, rízzsel. Reggelire volt még friss bagettem, de a jövőre nézve sajnos csak tartós toast kenyerem lesz, ugyanis nem kaptam előre sütött zsömit egyik boltban sem. Keresztszüleim hoztak ki nekem magyar kolbászt, szalámit, sonkát, így van bőven felvágottam. Sajnos nem elég szárazok, így napközben ha tudom kiteszem, illetve kilógatom őket a friss levegőre.
Este ahogy vártam beindult a szél. Csak kicsit jobban. Egyre erősebb, és a régi hullámok az új hullámokkal olyan hullámvölgyeket képeznek, melyekbe az Ibex egyszerűen mintha kihúzták volna a vizet a hajó alól belezuhan. A szél csak erősödik, a hullámok nőnek, a helyzet élesedik. Éjszaka már 40 csomóval süvít a szél, ami nem is lenne baj, de az óceánon ezekkel a maradék hullámokkal igen kellemetlen. Akkorákat zuhan a hajó, hogy félek ketté törik. Hihetetlen erős konstrukció az Ibex. Fel kell húznom a fokot. Ekkor már sajnos squallok között hajózom, és néha olyan eső jön, mintha dézsábó öntenék, és még a kivilágított hajó orr is csak homályosan látszik.Becsatolom magam, előre kúszok, miközben a hajó orra legalább 5 métereket zuhan. Komolyan kapaszkodnom, kell, hogy ilyenkor a hajón maradjak, és ne zuhanjon ki alólam. Nem is igazán oldalra, hanem lefele kell kapaszkodnom. Kikötözöm a vitorlát. Szerencsére úgy rendeztem, hogy mindez néhány mozdulat, majd irány hátra. Csattogva húzom fel a vitorlát, teljes erőmből, hogy minél gyorsabban fent legyen nehogy elszakadjon. Meghúzom a sottot, megdől a hajó, és meglódul. Az este folyamán egyszer úgy tűnt, hogy eláll a szél, ekkor lehúztam a kis vitorlát, lekötöztem, majd genuaval haladtam tovább. Ismét jött egy squal, és megint kezdődött elölről. Mehettem az orrba majd vissza, felhúz beteker, lemegyek a kabinba hulla vagyok.
Ránézek az órára, hajnali kettő, és még messze van a vége. A szél iránya fél óránként 20-30 fokot változik. Ekkor vagy lentről a távival irányítom a hajót, vagy kimegyek és takkot váltok. Sajnos többniyre takkot kelett váltanom, mert szinte vissza fele mentem, a Karib tenger fele. Másnap ugyanez folytatódik, egyik squal jön a másik után, de hagyom a kis fockot fent. A szélirány változások ugyanúgy megmaradtak, tehát óránként szerelnem kell kint. Szerencsére nincs hideg. A zuhanások megmaradnak, egyszer mintha a tőkesúlyt hallottam volna először vízbe érni, utána követte a test. Ilyenben még nem volt részem. Némelyik hullám egyszerűen átrohan az Ibex-en. Nem lassul, nem bújik be a hajó alá, hanem teljes lendülettel végigsöpör a hajón, a decken mint egy fél méteres vízoszlop iszonyat sebességgel végigrobajlik. Ezután megrázza magát az Ibex, majd megy tovább. Egész nap egy kínai tésztalevest ettem, fáradok. Az ablakok az alulról, felülről jövő permet miatt 3 helyen beáznak, pedig indulás előtt végigkentem sziloplasztal mindet. Törölközőket rakok a beázásokhoz. A legrosszabb a navigációs panelnél lévő beázás, itt van az összes műszer térkép...stb.Egész este folytatódik, a szél változatlanul változó, a hullámok pedig nőnek, de ez jó, mert ezekbe már nem zuhan bele annyira az Ibex, inkább meglovagolja. Éppen pihentem, amikor óriási csattanás, robalylás halaccik kintről. Ismét rövidnacira viharruha rá a PLB-vel felszerelt heveder, kimegyek, és látom, hogy kiszakadt az árbócból a hátsó merevítő. Felmászok, kiakasztom a bumm, és a vitorla közül, összeszedem, és berakom a kokpitládába. Azért megnéztem, hogy mi is történt. A 10-es csavar egyszerűen eltörött....nem az alu árbóc hasadt ki, nem az illesztésnél csúszott szét, hanem a 10 es saválló csavar, ami kersztbe átvezet az árbocon, eltörött. Ezt konstatálva, beljebb szedek a nagy vitorlán, tehermentesítem az árbocot. Egész este folytatódik az előadás, majd másnap délelőtt, végre beáll a szél egy irányba, és gyengül. Ahogy világosodik látom, hogy a nagy vitorla éle elszakadt, így teljesen betekerem, remélve, hogy jobb időben majd ki tudom húzni, és felmérni a kárt. Lemegyek reggelit csinálni. Érzem, hogy ennem kell...egyszerűen nincs energiám, az utóbbi másfél napban egy levest tudtam enni, a hasamon látom, hogy beesett...egyszerűen üres....szóval csapok délben egy kiadós úri reggelit. Ennek örömére a nap is kisüt, és végre két nap után ki tudom nyitni az ablakokat. Miután a benzineskanna, a boci, és jómagam is lent lakom, a 80 százalék fölötti állandó páratartalom, a 28 fokos hőmérséklettel, olyan szagokat tudott képezni a kabinban, melyet akármilyen nagyvárosbéli összekötő csatorna bármikor megirigyelne. Felüdülés. Ledőlök aludni, és kajánul két egész órát alszom. Az utóbbi két napban 120 mérföldet tettem meg, ami azt jelenti, hogy ilyen sebességgel az Azori szigetek 40 napra lennének, így nagyon jól esik, hogy végre majdnem irányba 6-7 csomóval haladok. Egész este folytatódik ez a széria, hajnal ötkor kellett csak reffelnem a vitorlán. Ismét squallok közelében hajózom, néha olyan mintha beállnék a hajóval egy nagynyomású mosóba. De ezek jó squallok, nem hoznak nagy szelet.
Délre kisüt a nap, eláll a szél, és beindítom a motort. A szélgenerátor remekül bevállt idáig. Kezdődhet a rom eltakarítás. Mindent ismét pedáns rendbe szedek a hajón kívül és belül. Az állandóan kinyíló első wc ajtót eltorlaszolom pufferekkel. Mindig a legrosszabb időben nyílt ki, és csapkodott. Hiába zártam be akkor is kivágódott. Szigorúan kikötve elindultam körbe a sziloplasztal, és ahol beázást tapasztaltam, megpróbáltam leszigetelni, mint később kiderült sikerrel. Délután lefőztem egy jó nagy adag pörköltet, okulva az előzményekből. Innentől kezdve mindig le lesz főzve egy-két adag kaja. Sajnos rohad a narancs. Vettem 3 kilót, de penészedik, így narancs napok jönnek. Van még 5 kiló banán, és 3 kiló alma, úgyhogy nincs gond. Az időjárás letöltésével sajnos csak most kezdek el ismerkedni, kevés sikerrel, de írok haza, hogy küldjenek. Öcsém a fő időjárás jelentőm, nagyon sokat segít ezzel nekem. Otthon interneten megnézi, hogy mi várható a tervezett útvonalamon, és esetleg másikat javasol. Este fele beteszek egy filmet, kicsit kikapcsolok (miközben ki-kinézek), jó a kedvem, 2000 mérföldön belül Horta. Ugyan ez légvonalban van, és 2250 mérföld összesen, de akkor is mérföldkő. Bár ha így haladok, akkor tényleg 40-50 nap lesz az átkelés. Az éjszaka két órás csekkolást állítok be a telefonon. Úgy fest jól működik. Egy tanker ment el mellettem 3 mérföld távolságra, ezen kívül nyugodtan telt az éjszaka.
Hatodik naphoz értem, teljesen jól vagyok, az este is jól telt, mondhatni átálltam. A kenyerek elfogytak, így jön a toast kenyér. Úgy döntöttem, hogy melegszendvicset csinálok minden reggel. A módszer a következő: megcsinálom a szendót, a serpenyőbe beleteszem, erre rárakok egy nehéz lábast, és félidőben megforgatom. Gyönyörű aranybarna melegszendók sikerültek. Napi kettő jut, plusz egy alma a reggeli. A kávét nem is kívánom, pedig a szárazon nem tudok meglenni nélküle. Semmi szél, csak billegve motorozok 5 csomóval Azori fele. Sajnos szembe áramlás van. Úgy döntöttem, hogy a nagyvitorlát megvarrom. Van nálam varrógép, anyag, és minden ami kell. Szóval ismét kikötözve előre mentem. Aki szedett már le rollos nagy vitorlát az tudja mekkora szívás ez. Egy tíz centi szer 5 centis lyukon kell egy seklit kiszedni, úgy, hogy se az imbuszkulcsot, se a seklit ne ejtsd bele az árbocba. Mindezt a már megszokott billegés mellett. Szóval miután a gyerekkezeknek kitalált mutatványt eljátszottam, már könnyedén siklott le a vitorla. Csak addig húztam le ahol a szakadás volt. Az él külön van rávarrva a vitorlára, és ez a varrásnál elszakadt. Varrógépet elővarázsoltam, a hajó mélyéről, majd kint a bumm alatt helyeztem üzembe. Vitorla varroda az óceán közepén. Szóval fekvő helyzetben, lábujjheggyel a gázt nyomva visszavartam az élt a helyére, majd még egyszer átmentem rajta, hogy ott többet ne szakadhasson el, közben az él feszítő kötelet próbáltam nem belevarrni az anyagba. Az eredmény mint a chokito. Ronda de finom. Tehát a varrás nem egyenes, de az él tökéletesen a helyére került. Ekkor jött a nehezebb része. Visszahúzni. Őszinte leszek erre eleinte nem is gondoltam, ez ugyanis két emberes. Egy ismét gyerekkezű embernek a nuttba kell illeszteni a vitorlát, miközben a másik csörlővel húzza azt. No ebből az lett, hogy a tíz métert amit lehúztam a nagy vitorlából, tíz centinként kézzel izomból húztam fel félkézzel csörlő nélkül, miközben a másik kezemmel mint egy nőgyógyász ujjaztam az árbocot egy kis lyukon, hogy a vitorla a helyére csússzon.
Gondolkodtam, hogy nekifogok a sprayhoodnak, amihez vettem anyagot Martiniquen, de letettem róla. Szóval megérdemeltem a pörimet utána, majd desszertnek francia csokit, és félig rohadt narancsot. Kicsit olyan mint a nagyszüleimnél annó. Sosem lehetett a szép piros kemény almát enni...csak az aszott puhát. A frisset akkor esszük, majd ha asz is aszott és puha lesz...no így csináltam én is. A szép narancsot hagytam, aminek meg már volt egy kis alkohol íze azt megettem. Sajnos banánból sem kaptam igazán zöldet, így az is elkezdett kicsit barnulni, így bevágtam a hűtőbe. Ettől a külseje még jobban barnul, de a belseje jó marad. Szóval rohadt jó napom volt. Innentől kezdve kicsit összefolytak a napok, ugyanis teljesen elállt a szél. A hullámzás természetesen maradt. Itt vettem észre, hogy ingadozik a hangulatom, volt amikor teli torokból énekeltem, és volt amikor teli torokból ordítottam. Ennek oka az volt, hogy először a palacsinta massza lezuhant a földre,és befolyt a padló alá. Szedhettem fel a padlót és takarítgathattam fél órán keresztül,majd ezt követően a hűtő 5 kilós teteje vágódott a fejemre. Érdekes, az ember társoságban ilyet nem tehet, de olyan jó esett az az 5 másodperces ordítás telitorokból, amit senki sem hallott. Szóval ezek a napok kicsit nehézkesen teltek lelkileg. Fogyott az üzemanyag, szemből jött az áramlás, nem haladtam. Ilyenkor az sms-sek, illetve a telefonbeszélgetések dobtak fel. Természetesen ebből sokat nem engedhetek meg magamnak, mert igen drága, de tényleg feldobnak. Aztán ott van a többi hajó. Egy-egy közel elsuhanó tanker mindig át szólt, hogy ki vagyok merre megyek, és, hogy jó utat. Természetesen ezekben a napokban is próbáltam vitorlázni. Kihúztam, forgolódtam, haladtam, aztán 2 csomós sebesség alatt lehúztam. Ez volt a sport. No meg bevezettem a fekvőtámaszokat, és a felüléseket. Pár nap alatt az ember nagyon el tud tunyulni, és ezt nem engedhetem meg magamnak, ha jön még egy hasonló idő, mint a második napon. Így naponta 2-300 fekvőt, és 5-600 felülést csináltam. Elkezdtem sorozatokat nézni, Két pasi meg egy kicsit, illetve az Így jártam anyátokkalt.
Nyolcadik napon elfogyott az üzemanyag készletem fele, így jöhetett a tankolás. Gondoltam teljesen kifogyasztom a tankot, ami sikerült is. Utána a kokpitládákból elővettem a kannákat, és elkezdtem átszívni a gázolajat a tankba. A teljes kiürítése a tanknak jó ötletnek tűnt, de arra nem gondoltam, hogy a légtelenítésnél az AC pumpa légtelenítő kallantyúja is forró lesz, így egész szép vízhólyagot sikerült előidéznem magamnak, melyre a tanulópénz egyik formájaként tekintek. A nagyobbik baj az, hogy az átkelés harmadánál vagyok, és a fele üzemanyagom elfogyott.
Kilencedik napon értem át a térítőn. Nagy dolog ez. Kiértem a passzát övezetből, ami ugyan nem kényeztetett el, de nem is hátráltatott nagyon. Ahogy ezt a képzeletbeli vonalat átszeltem, elkezdett hülni a levegő.
Tizedik nap hajnali négyig próbáltam vitorlázgatni, majd ismét pár óra motorozás után elkezdett fujdogálni a szél, tíz órától kezdve egész nap kis szélben krajcolgattam. Ismét sütöttem palacsintát, a pöriből viszont lassan elegem van.
Tizeneggyedik napon beindult a szél. Tökkéletes szembe szél, de sebaj, elindultam északnak, majd keletnek, majd megint északnak....szóval ismét változó irányú szelet sikerült kifognom, és ismét krajcolhatok. Életemben összesen nem krajcoltam ennyit...no de mindegy...csinálni kell. Néha egészen beerősödött, egyszer a kis fockot is felhúztam, de ennek tiszteletére rögtön elállt a szél. Ellenben elértem az út felét légvonalban, úgyhogy jó kedvem van. Innen már közelebb van Azori, mint Martinique.
Tizenkettedik nap is krajcolgatás, változó irányú szél. Úgy fest ennek már sosem lesz vége. De este kiültem zenét hallgatni, és a sötétben gyönyörű fényjátékot játszottak a világító planktonok. Ezért megéri élni. Kivittem a takarót, és fél éjszakán kersztül néztem hol a csillagokat, hol a planktonokat. Horta ezer mérföldön belül! Másnap is folytatódott a jó szél, rossz irányból. Egyre hidegebb van. Már zokni is kell a rövidnacihoz...nomeg polo.
Tizennegyedik napon reggel elállt a szél. Délután egy hatalmas bálna keresztezte az utamat. Hihetetlen, ahogy végtelen nyugalommal szeli a óceánt. Ha nem kerülöm ki lehet neki megyek, mindössze pár méterre volt a hajótól. Utána kicsit úszott a mellettem, majd eltűnt. Biztos tetszett neki az Ibex hupikék feneke. Utólag meglestem a bálnahatározóban, egy ámbrás cet kíváncsiskodott.
Tizenötödik napon ismét lepkefingvadászatot tartottam. De este beindult a várva várt szél. Ez már keletről fújt, az Azori irányától 5-10 fokra tudok haladni. Hajnali 3 kor arra ébredek, hogy hirtelen eláll a szél. Kirohanok, és egy hatalmas árnyat látok elsuhanni a hajótól száz méterre sem. Látom a fényjelzéseit, ez egy tanker. Már elment, és hirtelen viszajött a szél. Lerohanok a rádióhoz, látom, hogy egy 300 méter hosszú mérgező anyagokat szállító C kategóriás tanker ment el mellettem cirka 100 méterre. Elsápadok, érzem az adrenalin szétárad a testemben. Te jó ég....majdnem összeütköztünk. Ezután kitisztul az agyam, és elkezdek gondolkodni. Hogyhogy nem jelzett a rádió, hogyhogy nem szóltak át, mekkora szerencsém van, ha összeütközünk esélyem sincs a menekülésre, egyszerűen beránt maga alá, még meg sem törné a lendületét az Ibex, nincs mentősziget, se műholdas segélykérés, semmi ami megmenthetne, és az is lehet, hogy észre sem vennék. Végig gondolom, hogy mi is történt, és átszólok rádión. A tanker kapitánya nagyon kedves volt, és egyáltalán nem tűnt meglepettnek. Közölte, hogy láttak végig, de mivel nem égtek a pozíciós fényeim (sokat fogyasztanak, csak a horgonyfényt használom) azt hitték, hogy bója vagyok. Azon meglepődtek amikor a bója elkezdett közeledni hozzájuk, de szerencsére nem történt baleset. A rádióm be volt állítva riasztásra, de azért nem jelzett, mert ők lévén én bólya vagyok kikapcsolták a rendszerüket. Így nem jelzett nekem, és ők már csak akkor vették észre, hogy hajó vagyok amikor elhaladtak mellettem. Szóval kölcsönös hiba okozta a veszélyt. A két órás checkoláson meg azért ment át, mert hullámzásban csak olyan 25-30 mérföldről látja a rendszerem, a tankerek általában 12-15 csomóval haladnak, ő 20 csomóval száguldott, és nekem is jó szelem volt, vagyis én is 7-8 csomóval közlekedtem. Ez azt jelenti, hogy egy óra telt el az észlelés és a majdnem ütközés között. Hihetetlen, akkora ez az óceán, ráadásul két napja egy hajót sem láttam, még a vevővel sem...Még egy órán keresztül ültem a rádió mellett és gondolkodtam, lassan ürült az adrenalin a szervezetemből. Ez után bevezettem az egy órás checkolási időt. Másnap egész végig 6-7 csomóval robogok 10 fokra az Azori irányától. Végre megjött amire vártam...szél, és irányba fúj. Este sok hajó volt, ami azért érdekes mert nap közben egy sem. Mondanom sem kell sokkal éberebb lettem, az előző éjszakai incidens után. Egyébként eddig is ha észleltem egy hajót akkor a következő forgatókönyv szerint jártam el: Kiszámoltam, a helyzetéből, és haladási irányából, hogy van-e esély az ütközésre, ha nem akkor is követtem amég a monitoron van. Ha van esély akkor vagy beállítom az órát, hogy ébresszen pár mérföldre a találkozási ponttól, vagy végig fentmaradok, amég fennál a veszély. Többnyire végig fentmaradtam. Ha közel keveredünk egymáshoz, akkor átszólok rádión, hogy észleltem őket, és hogy kikerülöm őket, amint közelebb leszünk egymáshoz.
Tizenhetedik nap. Végre irány Azori. El sem hiszem. Egész idáig, 17 napon keresztül krajcoltam, és most végre a célegyenesre jó irányból fúj a szél. Ha minden jól megy akkor 5.-ére terv szerint oda érek. Nővéremnek akkor lesz a szülinapja, úgyhogy tökéletes időpont a megérkezésre. Nagyon jól haladok 7-8 csomóval egész nap. Rekord távolságot tettem meg, háromszor annyit mint a legrosszabb napon.
Tizennyolcadik nap: Az éjszaka nyugis volt, jól haladtam, ami egész délelőtt folytatódott. Sajnos délután elkezdett fordulni. Dél-keletiből estére fokozatosan átfordult észak-nyugatira. Így minden vitorlaállást tesztelhettem aznap. Este még pillangóztam is. Nem volt egyszerű se felszerelni, se leszerelni sötétben. Ahogy befordult észak nyugatira,és beerősödött meg kellett bontanom a rendszert. Pulcsi macinaci fel, az ágyból kibújva, majd heveder, és irány előre. Igenám de terhelés alatt ez nem olyan könnyű. Próbáltam az árbocon lévő kocsiból kiakasztani a spibummot, de nem sikerült. Utána felhúztam a bummot, hátha úgy elérem majd és ki tudom akasztani, de úgy sem sikerült. Végül halzoltam egyet, és a nagy vitorlával kitakartam a genuát, majd így felhúztam a bummot, és megpróbáltam kiakasztani ismét. Háromszor kitépte a kezemből a szél a víz felé rántva engem, majd negyedikre sikerült. Helyre raktam mindent, vissza halzoltam, és beállítottam az irányt. Később hajnali három körül be kellett húznom végül a nagy vitorlát, hogy ne takarja ki a genuat. Reggelre sajnos elgyengült a szél, de nőtt a hullámzás.
Tizekilencedik nap: Mindössze egy mérföldre haladt el mellettem egy 71 méteres magán yacht. Élénkül a hajóforgalom, látszik, hogy közeledik az Azori. Már 200 mérföldön belül vagyok. Láttam végre egy kóreai halászt. Esténként csak a rádióforgalmazásukat hallom, de nem látom a monitoron őket. Ki van kapcsolva a rendszerük, hogy ne lássák őket. Illegálisan lehalásszák a tengereket, már a hajón feldolgozzák a halakat, és viszik ázsiába őket. Veszélyesek. Gyengül a szél, lassan haladok, és mindennek ellenére növekszik a hullámzás. Hideg van. Esténként már kép pokrócot használok alváshoz, nomeg az eddigeken felül zoknit is. Reggelente 15 fok kötül van a hőmérséklet, nappalra ez felugrik 20-ra.
20.nap: Reggelre megelégelem a vitorla csattogást, és beindítom a diesel vitorlákat. Nem aggódom, ugyanis Horta egy napon belül, tehát van elegendő üzemanyagom odáig. Egész nap hunyorgok, de csak nem látom a szigeteket. Főleg a Pico-t lenne esélyem látni, a maga több mint 2000 méterével...de semmi. Jön az utolsó este. Hirtelen nagyon sok hajó tűnik fel az AIS vevőmön. És igen...ezek már bizony Hortán állnak. Nézem végig a státuszukat, és bizony mind moored, vagyis, kikötve áll. A távolság 80 mérföld, ami igencsak meglepő, hogy látszik a vevőn, de a rekord eddig 150 mérföld volt, így csak örülni tudok. Nagyon keveset alszom, fel vagyok dobva. Holnap kikötök!!!
21. nap: Hajnalra már látszanak Horta fényei. Egyre izgatottabb vagyok. Lassan beindul egy gyenge szembeszél. 20 mérföldre a kikötőtől beerősödik egészen 30 csomóig, tökéletes szembeszél... Nem akarom elhinni...itt vagyok 20 mérföldre, és nem haladok. Túlságosan fáradt vagyok a krajcolgatáshoz, ezért úgy döntöttem, hogy a motor mellett a nagy vitorlával, annyira élesen próbálok a sziget fele menni, amennyire csak lehet. Csak nem közeledik. Ez szivatás. Nem tudom pontosan mennyi időbe telt legyűrni ezt a pár mérföldet, de örökkévalóságnak tűnt. A víz folyamatosan felcsapott, de nem érdekelt...kint akartam lenni...látni a szigetet. Dél körül végre elértem a hortai fokot, és a kikötő bejárata felé vettem az irányt....lehúztam a vitorlát, és végre zavartalan pillantást tudtam vetni Faial szigetére. Paradicsom....minden fele zöld lankás dombok, aranyos kis falvacskák, ugyan esik, és fúj, de mégsem tudok hirtelen ennél szebbet elképzelni. Befordulok a kikötőbe, berádiózok, előkaparom a puffereket, és a kikötőköteleket a hajó gyomrából, vigyázva mindent előkészítek, és délben kikötök a marina recepciója előtt.
A bejelentkezés elég komplikált. Először a marina recepcióján kompjuterizálják az adataimat, majd irány a rendőrség, a vám, és a kikötőkapitányság. Szerencsére mind egy épületben van, így nem tart túl sokáig megszerezni az összes pecsétet. De ez Portugália. Itt kedvesek az emberek, a közegek, igazából mindenki. Mindhárom irodában meglepődnek, és tiszteletel mosolyognak, mikor kiderül, hogy egyedül vagyok. Kedélyesen elbeszélgetek a kikötőkapitánnyal, hogy fél évet tanultam Coimbrában (portugál egyetemi város), mire ő is elkezd mesélni róla, kiderül, hogy pont most jött onnan, majd visszasétálok az Ibexhez. Rápillantok, az árbocmerevítő kiszakadt, mindkét vitorla kicsit elszkadt, a rendszám lekopott, de itt vagyunk. Minden este lefekvésnél megsímogattam valahol az Ibex-et, hogy kitartás, és megkértem a mindenkori Istent, hogy vigyázzon ránk. És ideértünk.
Azori szigetek:
Átálltam a kijelölt helyemre. Egy Francia katamaránra kellett párhuzamosan ráálnom. A többi hely már tele volt, és a főmólón is legalább három hajó állt egymáson minden helyen. Mondanom sem kell, esett az eső, fújt a szél, de nem érdekelt. A katmarán üres volt. Bekötöttem az áramot, elrendeztem a puffereimet, majd nekilódultam a városkának. Igazából a célom egy naaagy steak volt. Keresgéltem éttermeket, de nyitva délben csak egy pizzeriát találtam. Gondoltam ez is jó lesz, majd holnap... Így megettem életem eddigi talán legrosszabb, de leginkább jól eső pizzáját, ittam egy jó portugál sört, majd visszamentem a hajóra, azzal a tudattal, hogy este elmegyek és bepótolom a steaket. Ledöltem olyan délután három óra tájban, de felkelnem nem sikerült vacsira, csak másnap ebédre.
Másnap felkeltem, és úgy döntöttem felfedezem a várost. Már a kikötő moló is különleges. Minden hajó aki itt kiköt, nyomot hagy maga után. A moló végig tele van festve, az itt járt hajók nevével címerével fantáziájával. És körbe a kikötő is...mindenfele festmények. Elhatározta, hogy én is készítek majd egyet. A városka nekem nagyon tetszett. Leginkább Livignohoz tudnám hasonlítani, ahova síelni szoktunk járni. Kis utcák, sok macskakővel, kirakatokkal kávézókkal. Igazi Portugáláliára jellemző templomok, és városháza fogad mindenkit. Szemben a Pico 2000 méter magas vulkáni kúpja zöldellik, misztikus látványt nyújtva a parton sétálóknak. Több park is díszítia várost, sok paddal a megfáradt túristák számára. Kedves segítőkész emberek, és kevés autó. Sajnos vasárnap volt, így mindent zárva találtam. Egyedül a Hypermarket volt nyitva, ahol jó be is vásároltam. Délutánra kisütött a nap, így igazán tudtam élvezni a szinte wallesi tájat, mögötte a háborgó Óceánnal. Délután végre találkoztam a szomszédokkal. Francia pár, akik megbízásból viszik vissza Európába a 44-es lagoont. Beszéltünk pár szót, majd meghívtak vacsorára....No gondoltam, ma se eszek steaket....de sebaj. A vacsora nagyon ízletes, frankfurti leves szerű sűrű egytálétel volt, mely elvileg francia specialitás. Vittem egy kis bort, amely meghozta a kedvünket a következőhöz, és a következőhöz.... Az este folyamán még nálam is iszogattunk, nem is keveset, majd reggel mindenki nehezen kelt.
A tervem az volt, hogy bérelek egy motort, és körbejárom a kis szigetet. Gyönyörű idő volt, de a tegnapi iszogatás után, nem éreztem úgy, hogy motoroznom kéne. :) A szomszédok is nagyon nehezen mozogtak aznap. Pláne, hogy el akartak indulni. De ilyen állapotban....inkább nem...gondolták. Este közösen elugrottunk a Peter's-be. Ez egy igazi tengerész kocsma. Lassan egy évszázada várja a hajósokat, és bizton állíthatom, hogy aki kiköt Hortán, az meglátogatja eme nemes lokált. A ki sör 1 euró, tehát nem is drága, az ételek finomak, a hangulat pedig utánozhatatlna. Olyan vérbeli tengerész arcokat lehet látni, amilyeneket sehol máshol. A kocsmát már a család harmadik generációja vezeti, és sokat nem is változtattak szerintem azóta. De nem is kell...így jó ahogy van. Szóval sok 1 euró után vissza cammogtunk a hajóra, és a tegnapihoz hasonló állapotban sikerült ismét nyugovóra térni.
Harmadik napon sajnos elég esős idő fogadott minket. A szomszédok ismét letettek az indulásról, lévén, ilyen másnaposan nem indulnak el, én letettem a motorozásról szintén hasonló okok miatt, bár én az esőre fogtam. Ez a nap a hajó renbetételével telt. Olajat cseréltem a motorban, a napelemtartó, egyik pontja eltörött, azt kicseréltem, valamint segítettem a szomszédnak a lazyjack visszaszerelésében, ugyanis nekik menet közben az szakadt el. Ugyanakor vettem egy új kabátot, mert a régi komolyabbat odaadtam egy kisfiúnak Saint Vincenten. Délután befutott egy Bavaria 38 árboc nélkül. Számomra hihetetlen, de őők állítják, hogy 20 csomós szélben tört ketté az árbocuk. Este visszahívtam a franciákat vacsorára. Pörköltet főztem, és igencsak meg voltak vele elégedve a vendégek. Ezen a napon nem ittunk annyit, ugyani mind a ketten indulást terveztünk, következő napra.
Negyedik napon, el szerettem volna indulni Ponta Delgadaba, ahogy a szomszédok is Saint Tropezre, de az idő nem kedvezett. Olyan szél fújt a kikötőben, ráadásul keleti irányból, hogy inkább bent maradtunk.
Ötödik napon határozott szándékom volt elindulni, csakúgy min a következő öt napban. A szomszédok elindultak, gondoltam, egy pár óra múlva követem őket. Úgyi sokkal gyorsabbak a katamaránnal, nem lenne értelme együtt menni. Délután pont az indulás határozott szándékával léptem a hajóra, amikor látom, hogy befut egy magyar hajó. No mondom megvárom őket, beszélgetek egy sort, aztán majd meglátjuk. Velük egy időben befutott egy félig svéd, félig magyar házaspár. Mondanom sem kell este a Peter's-ben volt nagy magyar összejövetel. Óriási vacsi, piálgatás. A másik magyar hajóval Hubáék érkeztek, akik szintén a karib térségből jöttek, de megálltak az első Azori szigeten Floresen is. Ők próbálták meg visszavontatni Rakonczay kenuját. Sajnos nem sikerült, pár nappal az érkezés előtt felborult, és le kellett vágniuk. Nagy bátorság volt megkísérelni. De az evezőt láttam, és kézbe is vettem. Hubáék hajóján, a felesége, kisfia, Beló, egy valódi versenyző, és egy német tengerész tette ki a legénységet. A másik félg magyar hajón, Ágnes diszidált még régen magyarországról, és jelenleg befejező szakaszában vannak 5 éves földkerülő kalandjuknak. Óriási tapasztalatuknak biztosan hasznát veszem majd, nagyon sok mindent meséltek, és mutattak meg nekem.
Hatodik napon megjött keletről a vihar. A kikötőben 40-50 csomós szél tombolt, a hajók az árbocuk felületétől meg-meg dőltek a kikötőben. 3-4 napig fog tartani a vihar, így addig itt maradok. De jó a társoság. Hubáék említették, hogy csatlakozik hozzájuk egy magyar lány, aki amerikában él, és sokat hajózik...hogy is hívják?-kérdeztem. -Bea.-válaszolták...hohó, hát én őt ismerem. És így is volt. Ugyanaz a Bea volt akivel Saint Lucián találkoztunk, és iszogattunk, az ARC befutóján. Ő a Girls For Sail csapatával kelt át, csak csajokkal, motor használata nélkül. És most itt vagyunk Isten háta mögött az Azori szigeteke, és ismét összefutunk. Hihetetlen. Este irány a Peter's. Most kicsit többet tudtunk beszélgetni Beával, és kiderült, hogy nagyonis kicsi a világ, ugyanis van egy nagyon jó közös ismerősünk.
Kilenc napot töltöttem összesen Hortán. Megvarrtam Hubáék vitorláját, amire nagyon büszke vagyok, mert teljes szélességében, vagy 5 méter hosszan szakadt szét a vitorlájuk. Utána az én genuámon lévő 1 méteres szakadást is megvarrtam, illetve ahol kicsit kedett felfesleni a varrás, ott átvarrtam. Festettem egy magyar zászlót, benne Ibex 12 felirattal, valamint adtunk közösen a Peterr's-nek egy magyar zászlót, amit kiakasztottunk egy viszonylag jó látható helyre. Kíváncsi leszek, jövőre meglesznek-e még.Nem sikerült körbejárnom a szigetet, de nem is baj. Új ismerősöket, talán barátokat szereztem, nagyon jól éreztem magam, és ha én egy helyen egy napnál többet töltök az már nekem nyaralás, és ennél szebbet kívánni sem tudtam volna.
Azori- Portugália
Május 14.-én, 9 nap után sikerült továbbindulnom Hortáról. Sok élménnyel, és nagy nyugalommal vágtam neki utolsó magányos etapomnak. A bevásárlást előző nap megejtettem, harmad annyiból mint a karib térségben.
Ugyan szakad az eső, és a vihar sem került még teljesen ki a körzetből, mégis úgy döntöttem, hogy indulok. Hubáék is ma indulnak, csak kicsit később. Beindítom a motort. A rajtam álló két hajó elállt rólam...indulás. Átálltam a recepcióhoz. Ismét harmadik hajóként. Az üzemanyagcsövet áthúztam a két hajón, tankoltam 300 liter dieselt, majd megszereztem a 3 pecsétet, kifizettem a kikötőt (napi 18 euró nagyon olcsónak számít), és elindultam. Puffereket még a kikötő oltalmában beszedtem, és elpakoltam az orrkabinba, majd vitorláthúztam, és irány Portugália.
Szakadt az eső folyamatosan, de az új kabátomnak hála száraz maradtam. Másfél órát tudtam jó iramban vitorlázni, majd a Pico megfogta a szelet. Begyujtottam a kazánba, gondoltam, most pár napig ez is lesz. Az időjárás jelentés legalábbis azt mondta, hogy az első 4 napban nem igazán lesz szél. De tévedett. Egy óra múlva a vihar maradvány tört rám. Felhúztam a kis fokot, és ez is éppen hogy nem volt sok. A víz folyamatosan mosta a korlátot annyira dölt a hajó, és a hullámokis lassanként megérkeztek. Olyan időben voltam, mint Martinique után 3 nappal, de hidegebb, és erősebb széllel. A maximum olyan 40 csomó lehetett, de ebben a hidegben, ez többnek tűnt. Az árboc tetején lévő szélkakas egyszerüen eltört, a szélgenerátor letiltott. Ezt 40 csomó felett csinálja, hogy ne hevüljön túl. Fel kellett mászni hozzá, hogy megállítsam és lekössem, mert ilyenkor engedi pörögni szabadon, és könnyen elszállhatnak a lapátjai. Este kilenckor hirtelen elállt a szél. Nem is bántam, mert ismét csak egy tésztalevest sikerült ennem napközben, így kiadós vacsi után jöhetett, az éjszakai ügyelet.
Második nap: Az estemotorozással, viszonylag nyugalomban telt. Aggódtam, hogymegjön-e a szél, bár most az út két harmadáig van elegendő üzemanyagom. Nap közben próbáltam elkapni egy egy lepkefingot, de hiába, nagyon kevés a szél. Délutánra elérem Sao Miguelt. Ez a legnagyobb sziget a csoportban, és talán a legszebb is. Végig zöldes lankák, felhőbe burkolózott hegyek, és feketehomokos tengerpart. A főváros Ponta Delgada annyira nem ragad magával, nagy ipari városnak tűnik, a sok kis aranyos falvacska melett. Ma még van térerőm, körbetelefonálok. Sikerült rábeszélni Pimpi barátomat, hogy csatlakozzon hozzám a Portugál partoktól. 23.-án érkezik Faroba. Ha minden jól megy, én 22.-én kikötök a mellette levő kis városkában, Albufeirában. Délután lesütöm a húst, nehogy rámromoljon, mint az előző etpban fél kiló, és elteszem dunsztos üvegben margarinban. A karibi fele olivába tettük, de nagyon átvette az ízét, ezért most kísérletezek.
Harmadik nap: Este még látom Sao Miguel fényeit. Reggel vitorlát húzok. Két óra vitorlázás vált két óra motorozást, és így tovább, de estére már csak motor. Gondoltam horgászok, ha már ilyen jó idő van. Nem vágyom nagyra csak egy 2-3 kilós tonra. Sok delfin úszkál egész nap körülöttem, így halnak is lennie kell a vízben. Szerencsére a delfinek nem kapnak rá a csalira, okosabbak annál. Délután ugyan messziről, de megpillantok egy kék bálnát. Ez volt a másik vágyam az orca mellett ezen a környéken. Ha orcát nem is, de a világ legnagyobb emlősét sikerült megpillantanom. Hatalmas állat, és milyen nyugodtan szeli a habokat. Estére ahogy vártam megérkezik a 3 kilós ton, pont naplementében. Ahogy szokott. Gyorsan kifilézem, és elrakom holnapra, nagyzolva olyan 1,5-2 kiló tiszta húsom van, szálkamentesen. A többit a delfineknek adtam.
Negyedik nap: Hajnalban vitorlát húzok, és folyamtosan erősödik a szél. Ugyan az időjárás jelentésben nem ez állt,de örülök neki. Megsütöm a halat, egyben, mint a karajt, de sok fokhagymával, hagymával, és darabolt paradicsommal. Nagyon jól sikerült. Kedves vendégeim: ettől az évtől bevezetjük. :) Negyedszél, és félszél között vitorlázgatok, később raumban. Egész nap állítgatom a vitorlát, de behúznom nem kell. Este is folyamatosan változik az iránya, és ezért állandóan állítgatok, de nem bánom. Haladok, mégpedig vitorlával. Hül a levegő.
Ötödik, és hatodik nap is folytatódik ez a szél, de erősödik, és állandósul, félszél és raum között. Nagyon jó haladok, élményvitorlázás. Folyamatosan 7-9 csomó között suhanok. Sajnos elég pöffös.
Hatodik nap este behúzom a nagy vitorlát, és a reffelt genuát kitámasztom a spinakker bummal. Az árbocmervitőt ami oldalra előre mutat kiakasztottam, hogy könnyebb legyen reffelni spibummal.. Egyre nagyobbak a hullámok, és mindenhonnan jönnek. Néha mintha valami belém jönne, csapódik a hajó oldalának a hullám nagy hanggal, óriási erővel, arrébb taszítva az Ibexet méterekkel. Mindeközben elöl táncolok a spibummal. Ahogy megragadom a vitorlát, hogy beakasszam, háromszor ránt be majdnem a vízbe, de negyedikre csak sikerül. Tudom van ennél biztonságosabb módja. Mégpedig, hogy behúzum teljesen, és úgy akasztom be. Csakhogy ilyenkor úgy elkezdene billegni a hajó, hogy csak csúszva mászva lehetne közlekedni. Szóval a lényeg, hogy sikerült, be is reffeltem, hogy este ne kelljen aggódnom miatta. Úgy fest, hogy egy nappal így is előbb érek oda a tervezettnél, ezért kellemes 5-6 csomós sebességre állítom a vitorlát. Éjfélkor egy tanker keresztezte az utamat. Sajnos ahhoz, hogy kikerüljem, úgy, hogy a spibummal ne kelljen táncolni magamnak kellett kormányozni. A lobbanás határán tartva kűzdöttem kint a kormányál. Nagyon hideg volt, cirka 10 fok. Nem öltöztem túl, és ez a fél órás manőver a 30 csomós széllel igen csak lefárasztott, és átfagyasztott. A hullámok egyre csak nőnek, és nagyon forgatják a hajót. Lent a kabinban látom a leheletem.
Hetedik nap: Hajnalban épp megyek ki amikor jön egy különösen nagy hullám, az átlag 6 métersek között ez olyan 8 méteres lehetett, ami kersztbe forgatja a hajót, és annyira megdönti, hogy a spibumm beleér a vízbe. Több se kellett neki, mind egy fogpiszkáló tört ketté a terhelés miatt. Gyorsan hevederbe öltöztem, és mentem összesezdni a maradványokat. Szerencsére a hajó, és a vitorla is megúszta. A spibummot, két részletben az árbóchoz kötözöm, miközben a hullámok játékként dobálják a hajót. A veretek legalább megmaradtak, csak kell vennem majd egy 4 méteres alucsövet. Visszakúszok a cocpitba, beállítom a vitorlát, majd lent hulla fáradtan ledőlök. Eddig sem aludtam sokat éjszakánként, de ezen az éjszakán szinte semmit. Reggel kimegyek, körbenézek, látom, hogy a vitorla itt ott kicsit felfeslett, de nem vészes. Portugáliáig kibírja, ott majd megerősítgetem. Egyre több a tanker, közeledek Európához.
Este már csak 50 mérföldre van a Sagresi Fok. Európa leg délnyugatibb pontja. Voltam ott többször is autóval, amikor Portugáliában tanultam. Remélem hajnalban érek oda, és haltávlatból is tudok majd képet készíteni róla. A szél nem gyengül, a hullámzás egyre nagyobb. A 300 méteres tankert egy mérföldről hol látom, hol eltűnik egy hullám mögött. Éjszaka kénytelen leszek áthalhaladni egy nagy forgalmi sávon. Egyszerre 22 tankert azonosít a vevőm. Kurtítom a vitorlát, hogy ha manőverezni kell, nehogy elszakadjon. Tegnap este sem aludtam sokat, de valószínűleg ma egyáltalán nem tudok. Betakarózva leülök a kapitányi asztalhoz, és az LCD-kre meredek. Figyelem a hajóforgalmat, és 5 percenként kinézek, hogy nincs-e valami azonosítatlan a környéken.
A kispárnámat az asztalra teszem, és ahogy minden jó iskolás, megpróbálok aludni egy kicsit. Az iskolapadban mindig ment, de sajnos most kézzel lábbal kapaszkodom, hogy ki ne essek a székből, így nem tudok szusszanni. Folyamatosan kerülgetem a tankereket, számolgatom a következő pályályát, és ez így megy hajnali 5.-ig, amikor is végre elérem, a forgalmi sávok határát. Itt sem pihenhetek, lévén hajnal van, nagy eséllyel a helyi halászok már kint lesznek, és valószínűleg AIS nélkül.
Befekszem az ágyamba, és 20 percenkénti chekkolást állítok be. Ez pont nem elég semmire. Álomba szenderülök, majd csörög az óra. Igazából ennyit nem álmodtam még életemben, mint ezen a túrán. A túlzott fáradság azt eredményezi, hogy ahogy leteszem a fejem, elkezdek álmodni valamit, amiből gyorsan felébreszt a vekker, így a következő órában is így megy, és a következőben.....szóval jó leszm megérkezni, és aludni egyet.
Megpillantom a Sagresi-fokot. Elérzékenyülök. Egyrészt, mert annyi szép emlék fűz ide, ez volt a kedvenc helyem Portugáliában, másrészt, mert lassan kikötök, és vége a kűzdelemnek, túl leszek az Atlanti Óceánon. Ahogy elérem a fokot, a hullámzás elül, a szél megfordul, így teljes vitorlázattal, 7-8 csomóval negyedszélben szelem a hullám mentes tengert, a nap még álmos színeiben pompázó sziklafalak mellett. Örömvitorlázás. Kint ülök, nem érzek fáradságot, nem érdekel semmi az ég egy adta világon, csak élvezem a lágy szellőt, amit a szárazföld csak nekem felmelegített, és meredten bámulom az egykoron világ végét jelentő misztikus sziklákat. Megérkeztem.